Ringató a tanyán

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! Kisgyermekkori zenei nevelés a kodályi elvek alapján, hároméves korig – ismét tanyasi Ringatóra várjuk a kisgyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket a Kortaportán augusztus 21-én délelőtt. A foglalkozás most is, ahogyan mindig, a népdalok, mondókák, ölbeli játékok újrafelfedezését, a közös éneklés és játék örömét kínálja a kisgyermekek és szüleik, nagyszüleik számára, Horváth Zsuzsa vezetésével. A helyszín is hagyományossá válik lassan: újra tanyasi környezetben, a Kortaportán várjuk a résztvevőket a megszokott programra, ahol a foglalkozás keretében – énekes-játékos formában – különböző állathangokkal is megismerkedünk. Szigorúan a Ringató után pedig kitágul a tér: megmutatjuk, milyen állatok élnek egy tanyán, milyen picik a mini pónik, milyen ütemre lépnek és mekkorát ugranak, sőt, a legbátrabbak fel is ülhetnek rájuk. Ha pedig még ezek után is bírják, közös traktorázással, bunkerépítéssel és sárlevesfőzéssel zárjuk a délelőttöt.

Bejelentkezés: Horváth Zsuzsa ének-zene, népzenetanár, Ringató foglalkozásvezetőnél (+36 70/ 387-2542), információk a Kortaportáról és a megközelítésről: Koroknai Editnél (30-621-9164 vagy kortaporta.debrecen@gmail.com).

Belépő: egy gyerekkel 2000 Ft, két vagy több gyerekkel 3600 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: