Kortaporta-táborok 2023-ban is


Legyen saját pónid egy hétre! Húzd ki magad minden nap! Tanítsuk együtt a malacokat! Ráadásként pedig készítsünk minél jobb felvételeket mindezekről, szakemberek segítségével! – fotóstábor, pónitábor, mozgásfejlesztő tábor, lovastábor, állatbarátkozós tábor tanyasi környezetben – egy-egy héten át a Kortaportán 2023 nyarán is.


Ha szívesen töltenél egy hetet állatok között, vállalnád, hogy közösen küzditek le az akadályokat a minipónikkal, segítenél szebbé varázsolni a lakóhelyeiket, érdekelnek a fényképezés titkai és lehetőségei, ráadásként pedig nemcsak bátor, de végtelen türelmes is vagy egy törpemalac megszelídítéséhez, egy kiscsikó tanítgatásához vagy egy (két) törpekecske neveléséhez, gyere idén is a Kortaportára! Megtudhatod, mekkorát ugrik egy miniló, kivel barátkozik Bogyó, a végtelenül szelíd bárány, mire jó a trágya, mit építhetünk szalmabálából, és milyen nyomokat hagyunk magunk után a földön. Ha van kedved, felülhetsz kisebb-nagyobb lovakra, vezethetsz traktort, és természetesen, amikor csak szeretnénk, szekerezünk a környéken, nagy melegben pedig a vizet (és a sarazást) sem hagyjuk ki. Pótruha épp ezért szinte kötelező. Tartaléknak pedig ott a tanyamozi, az erdei nyomkeresés és még sok-sok kis állat. Idén ráadásként két különleges tábort is indítunk: a nagyobbaknak fotós, a kicsiknek mozgásfejlesztő turnust, kiváló szakemberek segítségével.

A táborok díja: 50 000 forint, egyesületi tagoknak 45 000 forint. Időpont: 8-tól 16 óráig (rugalmasan 7.30-tól 17 óráig). Étkezés napi 3-szor.
A póniovis mozgásfejlesztő tábor 8-tól 12.30 óráig tart, 4 és 7 év közötti gyerekeknek, 2 étkezéssel. Díja: 35 000 forint.

KORTAPORTA-TÁBOROK és IDŐPONTOK

július 3-7.: lovastábor (8-12 éveseknek) – betelt

július 10-14.: fotós tábor (10-14 éveseknek)

július 24-28.: póniovi – ovipóni / mozgásfejlesztő tábor óvodásoknak – betelt

július 31.-augusztus 4.: állatbarátkozós tábor (6-12 éveseknek) – betelt

augusztus 7-11.: póniovi – ovipóni / mozgásfejlesztő tábor óvodásoknak – betelt

augusztus 14-18.: állatbarátkozós tábor (6-12 éveseknek)

augusztus 21-25.: állatbarátkozós tábor (6-12 éveseknek) – betelt

információk, jelentkezés: kortaporta.debrecen@gmail.com
vagy: 30-621-9164


A táborokról bővebben:


Kapjuk el! – a legjobb pillanatok a tanyán

fotós tábor 10 és 14 év közöttieknek

Hogyan jutunk el az ad hoc telefonkattintgatástól a tudatosan megtervezett istállóenteriőrig vagy beállított malacportréig? Egyáltalán: mi az az enteriőr, és hogyan „állítsunk be” egy malacot vagy kecskét a fényképhez, vagy inkább hová álljunk, amikor kattintunk? Mitől lesz előnyösebb a szelfink, hogyan fotózzuk a barátainkat (lábuk számától függetlenül), és miként lehet menő a tanyasi háttér? Fotós tábor 10 és 14 év közöttieknek, Czeglédi Zsolt fotóriporter vezetésével, akivel a sötétkamra titkai mellett olyan technikákat is megismerhetünk, mint például a hagyományos nagyítás papírra.


Lovastábor 8 és 12 év közöttieknek

A tábor során megtanuljuk, hogyan mozogjunk a lovak között, előtt, mögött, megfigyeljük viselkedésüket, kommunikációjukat, mozgásukat, megismerkedünk a lovaglás alapjaival és leginkább annak örömével. Mindenki a neki megfelelő méretű lovon próbálhatja ki magát és sajátíthatja el az alapokat, gyakorolhatja a földi munkát, a ló vezetésétől a futószárazáson át a lovak körüli egyéb, fárasztóbb, ám legalább olyan fontos tevékenységekig. Utóbbiakhoz időnként talicskát és sok más kerti eszközt is kézbe kell ragadni, ami csak a lovak körüli munka során szükséges lehet. Az ötödik nap végén garantáltan mindenki izmosabban és fáradtabban, de sok-sok élménnyel térhet haza.

Állatbarátkozós tábor

Hagyományos Kortporta-táborunkban minden nap egy-egy állatot “pécézünk ki”, akiről igyekszünk a legtöbbet megtudni. Sorra kerülhetnek így a törpenyuszik, az indiai futókacsák, a törpemalacok, Lili és Kókusz, a két törpekecske, Bogyó, a szelíd bárány, de a bátrabbak közelebbről megismerkedhetnek az erejét most próbálgató fodros libával is (persze a nyakánál 20 centivel mindig hosszabb-nagyobb távolságot tartva). Aki szeretne, természetesen ezúttal is lóra ülhet, traktorozhat, szekerezhet, és ha az idő engedi, egy-egy strand és fagyi is belefér.

Póniovi-ovipóni

Mozgásfejlesztő tábor óvodásoknak

Izomerősítés, tartásjavítás, lazítás, az egyensúlyérzék fejlesztése vizsgázott mini pónijainkon mini – óvodás – gyerkőcöknek. A pónilovazás során váltva és játszva dolgozunk földről és lóhátról, a gyerekek kitartásához és életkorához igazodva. A lóval való közös munka mindezek mellett jótékony hatással lehet a koncentrációra, növeli a magabiztosságot, együttműködésre sarkall és mindenekelőtt felejthetetlen élményt nyújt a kis lovasoknak. A tábor reggel 8 órától 12.30-ig, ebéd utánig tart.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: